2013. május 22., szerda

Mi a divat?

Meghirdetni egy üres helyet, fogadni az érdeklődőket, válogatni, dönteni, majd nem szólni azoknak, akik várnak, abban reménykedve, hogy rájuk esett a választás... Hát ez.
A munkaerőpiacon ez elég megszokott metódus. Főként a reklámszakmában. Megszoktam, így sokszor mondtam már, hogy "Nem fájt, nem fájt, köszönöm a..." De a könnyűzenei iparban valahogy máshoz voltam szokva.
Egy "haláli" véletlen kapcsán összeakadtam a fácsén egy zenekar menedzserével, aki - amint kiderült számára a képeim alapján, hogy énekesnő vagyok - meghívott az énekes nélkül maradt együttes meghallgatására.
Felgyorsultak az események, megadtak három dalt, amelyeket egy hetem volt megtanulni. Igaz, hogy épp a költözést megelőző héten történt mindez, így elég merész vállalás volt a projekt a részemről, mégis úgy éreztem, számomra fontos, hogy intenzívebben visszatérjen az életembe a zene, a zenekar és a stílus is bejövős volt nekem, és ami fontos, azért az ember sok mindent hajlandó megtenni. Így esett, hogy a hét végén már ott is találtam magam egy próbateremben, együtt a zenekarral, ahogy éneklem a nótákat.
Csupán négyszer "csaptunk a húrok közé", azt is azért, mert az első dalt kétszer játszottuk el, mivel először elfelejtettek felvételt készíteni róla.
Lefordítom. Mindhárom dalt úgy énekeltem el, hogy nem igazán tudtak a fiúk mit hozzáfűzni. Utána még kimentünk egyet cigizni, közben kedélyesen cseverésztünk, majd röpke negyed ott töltött óra után el is indultam haza.
Ez két és fél hónapja történt,
Azóta sűrű néma csend.
Nem idegeskedtem. Úgy gondoltam, ahogy lesz, úgy lesz. Tökéletes elfogadásban voltam. Sőt, vagyok is. Tehát nem az bassza a csőröm, hogy nem én lettem a "kiválasztott". Hiszen ezermillió szempont befolyásolhat egy ilyen döntést, elsőként például az, hogy az új énekes új arculatot ad a zenekarnak, és nyilván ők nem olyat szerettek volna, amilyet én tudok nyújtani.
Az is természetes, hogy így két és fél hónap után sejtettem a döntés mibenlétét. Nem arról van szó, hogy minden este tövig rágtam a műkörmeim idegességemben. Ami kihúzta a gyufát, az az, hogy meg sem tisztelnek azzal, hogy egy kurva levelet dobjanak mondjuk a fácsén, hogy "bocs, hülye, nem Te vagy a nyerő, további sok sikert" (egyébként ha a többieknek írnátok, nyugodtan plagizálhatjátok a fenti szavakat, nem sértődöm meg), hanem büszkén  kiposztolják a következő koncertjük időpontját, ezzel téve pontot az ügy végére. Szomorú, hogy ez a hideg-rideg, pökhendi, embertelen magatartás már közénk, zenészek közé is befészkelte magát.
A könnyebb ellenállás felé menni...
Na... Ez A Divat.

Az imént hívott a zenekar menedzsere, hogy az egészről ő tehet, és nem a zenekar, ezért ne ártsak nekik az írásommal.
Azt gondolom, pont annyit ártok nekik, amennyit ők tudtak nekem. De a dühömet ki kell adnom. És erre van a blogom. Bocs. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése