2013. március 25., hétfő

Otthon, édes...

"I'm living in the moment, I'm living my life....
I've got peace in my mind, peace in my soul...
Wherever I'm going, I'm already home..."

Ezt az "okosságot", mint a legtöbbet mostanában, a Facebookon találtam. Pikk-pakk fordításban a következőt jelenti:
"A pillanatban élek, élem az életem...
Béke van az elmémben, béke a lelkemben...
Bárhova megyek is, máris otthon vagyok..."

Én közel sem vagyok ilyen bölcs, mint az az ismerősöm, aki ezt ilyen bátran kiírta. Bár így költözés után nekem is van okom elgondolkozni azon, mit jelent nekem az otthon. 

Az otthon számomra az a hely, ahol béke van. Ahová azért térek meg, hogy oltalmazzon, hogy átöleljen, ha félek vagy ha fáradt vagyok. Ahol a tárgyaknak jelentésük van. Mert visszarepítenek egy-egy emlékbe, vagy mert felidéznek egy-egy számomra nagyon fontos embert, akivel nem lehetek együtt, de mégis, így egy kicsit újra "beköszönnek". Egy villanás erejéig, egy illat erejéig, egy szívmelengető borzongás erejéig. 

A béke nem helyfüggő. Ebben igaza van a fenti idézet szerzőjének. Hiszen a békét hordozhatjuk magunkban is mindenhová. Ehhez minimum buddhának kell lenni, úgyhogy sajnos nálam ez szóba sem jöhet. 

Vagy ha megtaláltuk a társunk, ő is lehet az, aki mellett békére lelünk. Ahogy ölelhet is oltalmazón. Ebben az esetben az otthon ott van, ahol ő van. 

Ám társ nélkül más a helyzet. Akkor kell a megerősítés. Az ismerős falak, tárgyak, illatok, emlékek.

Nagymamám pohara, amiből egyetlen egy van, és amiből esténként, ha Bence már békésen alszik, megiszom egy pohár bort. Tudom, hogy nem borospohár, de én akkor is meg akarom adni a módját. Mert ilyenkor, pihenés közben már nem anyuka szeretnék lenni, hanem unoka, akit Nagyika mindig kiszolgált. Nem fáradt nő szeretnék lenni, hanem előkelő dáma, aki csiszolt üvegpohárból hörpölgeti italát. 

Kell a konyha, amit magam rendeztem be, (ahogy az egész lakást), és amiben ott lapul az összes nagymamámtól és édesanyámtól örökölt csetresz. A vitrines szekrényben, szépen megvilágítva. Így ha megpillantom őket, azonnal eszembe jut, hogy nem csak álom volt, hogy ők valaha léteztek, hanem nagyon is valóság. Édes valóság édes emlékekkel.


Kell a Dél-Afrikában szerzett törzsi álarc, amiért félve alkudoztam a helyi zsibvásárban, és amely életem legjobb utazását és legjobb reklámfilmforgatását idézi fel. 

Kell a doboz édesapám személyes tárgyaival, amiket a testvére még a halálakor rendezett össze, hogy aztán több mint húsz évvel később eljuthasson hozzám. Kellenek a fényképek, megszámlálhatatlanul, rendezetlenül, hogy tudjam, bármikor megnézhetem őket, de persze sosem teszem, csak ilyenkor költözésnél. 

Kell a fürdő, amire nagyon büszke vagyok, mert Nagyika velencei tükre...
...és az alatta álló Singer varrógéplábba épített mosdó számomra olyan tökéletes hangulatot varázsol a helyiségbe, hogy még azt is megbocsájtom magamnak, hogy mindezért zuhanyzóra váltottam a kádat, én, aki imádok fürdeni. 

Kell a hálószoba, a csodatapétával, és a "réttel", vagyis az édesanyám után maradt örökségből finanszírozott kovácsoltvas ággyal, amelynek két végét egy-egy kovácsoltvas fa határolja. 

Kell a pici erkély, ahol pici kertet nevelhetek. 

És kell még két másik ágy, ahol a gyermekeim hajthatják álomra a fejüket.

Ez itt mind megvan. Béke van. Itthon vagyok.


4 megjegyzés:

  1. ... és kell egy ilyen írás, ami korán reggel megríkat!!!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ágikám, há mé olvasol kora reggel hülye blogokat? :)

      Törlés
  2. Jaj, Fuzsi, olyan jó, hogy vagy! :) Nagyon szép!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Drága, de Te is jó, hogy vagy! :)

      Törlés